Mi lesz az ukrán tudósokkal?

„Az, hogy Ukrajnában maradunk és folytatjuk a munkát…ez is egyfajta ellenállása” – mondta Anton Vlaschenko tudós, akivel az AP készített Zoom-interjút, miközben a mikrofonon átszűrődött a háttérben folyó lövöldözés zaja.

„A nép Ukrajnában készen áll a harcra, nem csak fegyverrel. Nem akarjuk elveszíteni az országunkat.”

A 40 éves zoológus a háború ellenére folytatja munkáját, denevérszövetek feldarabolását és címkézését. A kutató a repülő emlősök betegségökológiáját vizsgálja. Amikor a harcokra gondol, azt mondja, segít, ha valami ismerős dolgot csinál a kezével.

Elhatározása nem egyedi. Más ukránokhoz hasonlóan, akiknek a munkája nem elengedhetetlen a háborús erőfeszítésekhez, a tudósok és akadémikusok is folytatni akarják fontos munkájukat, amíg csak lehet.

Visszatérő indok, hogy kapcsolatban akarnak maradni tudományos közösségükkel, amely a káosz és az erőszak közepette a normalitás egy szilánkját jelenti számukra és „életben akarják tartani az ukrán tudományok és bölcsészettudományok fényét” – mondta Jevhenija Poliscsuk, a kijevi egyetem nemzetgazdasági tanszékének tanára.

Az ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium Fiatal Tudósok Tanácsának alelnökeként Poliscsuk online felmérést végzett a tudósok körében, hogy átlássa helyzetüket és igényeiket az invázió kezdete óta. Becslések szerint április elejéig 4-6.000 tudós hagyta el Ukrajnát – többnyire családos nők –, de körülbelül 100.000-en maradtak.

A legtöbben külföldre, Lengyelországban és Kelet-Európába menekültek és ideiglenes állást kaptak az európai intézményekben. Néhány tudós támogatást kapott a Lengyel Tudományos Akadémiától, az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájától és más szervezetektől. Polishchuk, aki jelenleg Krakkóban él gyermekeivel és férjével, májusban és júniusban vendégprofesszor lesz a helyi egyetemen, de azt mondja, reméli, hogy visszatérhet Kijevbe, amikor a harcok véget érnek.

„Nem akarjuk, hogy a háború agyelszívást eredményezzen Ukrajnából” – mondta.

Az ukrán tudósok nemzetközi tudományos testületekhez fordulnak segítségért – ideértve a távoli munkalehetőségeket, valamint a folyóiratokhoz, adatkészletekhez, archívumokhoz és egyéb anyagokhoz való hozzáférést –, ugyanakkor szándékukban áll megakadályozni, hogy a háború miatt végleg elveszítsék a tehetségeket az ország tudományos és szakmai berkeiben, akikre a háború végeztével nagy szükség lesz az újjáépítéshez.

„A legtöbb tudósunk nem akar végleg külföldre költözni; Ukrajnában akarnak maradni” – mondta Poliscsuk.

Nem sokkal a háború kitörése után Ivan Szljuzarev, egy 34 éves csillagász segített a Harkovi Nemzeti Egyetem csillagvizsgálójának az igazgatójának számítógépeket, monitorokat és egyéb anyagokat levinni az alagsorba, ugyanoda, ahová akkor vitték az akkori felszerelést, amikor a második világháborúban a náci erők megszállták a várost.

Az obszervatórium fő teleszkópja egy Oroszország által megszállt területen található mezőn fekszik, körülbelül 70 kilométerre Harkivtól a Donyeck felé vezető úton. Szljuzarev azt mondta, nem ismeri az állapotát, de úgy gondolja, hogy az ukrán erők felrobbantották a közeli hidat, hogy megállítsák az orosz előrenyomulást.

Munkája folytatásában Ukrajnán kívüli tudósokra támaszkodik. A cseh csillagászok megfigyelési adatokat küldtek neki, hogy folyamatosan elemezni tudja a fémes aszteroidák tulajdonságait. A spanyol Kanári-szigeteken lévő kis robotteleszkóp adatait is láthatja. Többnyire otthoni irodájából dolgozik Harkiv külvárosában.

Szljuzarev, aki azt mondja, hogy a csillagokkal kapcsolatos „romantikus” elképzelései miatt lett csillagász, a tudományos felfedezésekben talál menedéket. A csillagászat „csak pozitív híreket produkál”, és örvendetes felüdülés a mindennapi életben – mondta.

„Ez nagyon fontos háború idején” – tette hozzá.

A háború kitörése után Oleksiy Golubov elméleti fizikus és csillagász elhagyta Harkivot és a szüleihez utazott Batkivba, egy nyugat-ukrajnai faluba.

Noha a harkivi Fizikai és Technológiai Intézet épületeit „bombázták, ágyúzták és gyakorlatilag megsemmisültek”, az iskola továbbra is kínál néhány távoktatási lehetőséget – mondta Golubov.

A diákokkal online tartja a kapcsolatot, Harkivban, Nyugat-Ukrajnában, valamint Lengyelországban és Németországban.

A 36 éves tudós emellett a Kolumbiában ebben a hónapban megrendezésre kerülő, bizonyítatlan fizikai problémák megoldását célzó Nemzetközi Fizikai Tornára készülő ukrán diákok koordinátora és trénere. Az online képzésben részt vevő diákok ezen a héten találkoztak először Lembergben – a háború miatt elhalasztott vonatutakat követően.

„Továbbra is szeretnénk részt venni a versenyen és bebizonyítani, hogy még az olyan kellemetlenségek sem akadályozhatnak meg bennünket, mint a háború, hogy jó tudományos munkát és jó oktatást végezzünk” – mondta.

Golubov, akit sérült keze miatt utasítottak el a katonaságtól, márciusban nyújtott be egy dolgozatot az Astronomy and Astrophysics folyóiratba. Köszönetnyilvánításban ezt írta:

„Hálásak vagyunk azoknak az ukránoknak, akik azért küzdenek, hogy megállítsák a háborút, hogy mi biztonságosan befejezhessük cikkeinket.”

Néhány tudós, például Ivan Patrilyak, a kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem történelem tanszékének dékánja azonban jelentkezett katonai szolgálatra. Tizennyolc hónappal ezelőtt egy előadássorozatot vezetett a második világháború örökségéről és szimpóziumokat tartott a holokausztról. Most egy területvédelmi egységnél van Kijevben.

Igor Lymannak, a Berdyanszki Állami Pedagógiai Egyetem történészének menekülnie kellett, amikor az orosz csapatok a háború elején elfoglalták a kikötővárost. Indulás előtt látta, hogy a csapatok betörnek a kollégiumokba, ahol kihallgatták a diákokat. A tanárokat kötelezni akarták, hogy ukrán helyett orosz nyelven tanítsanak és a Moszkva által jóváhagyott tantervet használják. Azt mondta, az igazgatók ezt „megtagadták és lemondtak”.

Később a Csernyivci Nemzeti Egyetemen a menekültek táborába került és egy kollégiumban lakott Kijevből, Harkivból, Csernyihivból, Herszonból és más városokból származó akadémikusokkal.

„Minden családnak megvan a maga szörnyű háborús története” – írta egy e-mailben.
“És mindenki, akárcsak én, a győzelmünkről és a hazatérésről álmodik.”

Azt mondta, az orosz erők „mindent megtesznek propagandájuk érvényesítésére”.

Vlaschenko, a harkovi zoológus meg akarta védeni a gondozásában lévő 20 denevért az ágyúzástól, ezért hazavitte őket a gyalog egy órányira lévő otthonába. Ez segített megőrizni értékes kutatásait is, amelyeket nem lehetett könnyen pótolni, még akkor sem, ha a háború után újjáépülhetnek az épületek és laborok.

„Minden ember, aki úgy döntött, hogy Harkivban marad, beleegyezett, hogy játssza ezt a veszélyes és potenciálisan halálos lottót, mert soha nem tudhatjuk, hogy egy új rakéta vagy új lövedék melyik területen csapódik be.”